Klíma főoldal +36-70-443-3171 / +36-30-113-8828 +36-70-443-3171 / +36-30-113-8828 kapcsolat@nagyonklima.hu
Klíma berendezések és árak

2023-ban az inverteres hűtő fűtő klíma árak

2023-ban az inverteres hűtő fűtő klíma árak

Az inverteres klímák talán még soha nem voltak ilyen népszerűek Magyarországon mint az utóbbi időben. Ez természetesen jórészt annak köszönhető, hogy iszonyatos módon megdrágult a fűtés és úgy általánosságban úgy minden (az élelmiszertől a ruházkodáson át egészen a háztartási dolgokig). Korábbi írásunkban adtunk is néhány tippet az inverteres klímák működéséről és az azokkal való fűtésről. Mindenki úgy spórol ahol csak tud, hogy a rezsijét csökkentse, ahogy pedig a téli hónapok egyre jobban közelednek, az figyelhető meg, hogy szinte azonos érdeklődés mutatkozik a fűtésre is képes klímákra, mint amikor a nyári szezon beindultával mindenki hirtelen légkondit szeretne vásárolni, hogy a nagy melegben hűthesse a lakását.

Szerencsére vannak már olyan inverteres klímák is, amelyek hasonlóan a hőszivattyúkhoz, már táplálhatóak „H” tarifájú árammal, ami jelentősen olcsóbb, mint a piaci árazású. Az MVM jelenleg is érvényben lévő díjszabása alapján ha túllépjük a kedvezményes árszabású keretünket, akkor 5.250 Ft/kWh helyett már 31.800 Ft/kWh díjat kell fizetnünk amelyhez még borsos rendszerhasználati díj is társul, így mindennel együtt 1 kWh 36.386 – 70.104 Ft között alakul a különböző időszakokat is figyelembe véve és ez csak kizárólag a lakossági ügyfelekre vonatkozik, a cégek sajnos ennél is sokkal többet kénytelenek fizetni – ami közvetve emeli sajnos a termékeik és szolgáltatásaik árait is. Ennek ellenére, ha olyan hőszivattyúval vagy inverteres klíma rendszerrel rendelkezünk, akkor a „H” tarifával vagy a „GEO” árszabással akár 30-40%-kal kedvezőbb árat kell csak fizetnünk a 22.000 – 23.000 Ft-os kWh árszabásával.

A „H” és a „GEO” árszabások és az inverteres klímák kapcsolata

Noha sokan gondolják, hogy számukra akkor a nyári szezonra is megoldást nyújthat a „H” tarifa és ezért ennek megfelelően vásárolnak klímát, azonban el kell szomorítanunk őket. Ugyanis a „H” tarifa kedvező árait csupán a fűtési időszara vehetjük igénybe (azaz október 15. és április 15. között) ezentúl normál díjat kell fizetnünk, amikor hűtenénk a házat. A „GEO” tarifa azonban egész évben kedvezményt nyújt, viszont a téli szezonban drágább mint a „H” tarifa, ráadásul csak az EON ügyfelei számára elérhető ez a konstrukciós megoldást.

Maradva az inverteres klímák témájánál, a „GEO” és „H” tarfifához a következő feltételeket kell klímánknak teljesítenie:

  • 6 kW névleges fűtőteljesítményig az EUROVENT által megadott minimum SCOP érték: 4.1
  • 6,1 kW – 11,9 KW névleges fűtőteljesítmény esetén az EUROVENT által megadott minimum SCOP érték: 3.8
  • 12 kW névleges fűtőteljesítmény felett az EUROVENT által megadott minimum SCOP érték: 3.0

Ma már nagyon sok inverteres klíma megfelel ezeknek a követelményeknek és ezen inverteres hűtő fűtő klíma árai sem olyan vészesek hogy ne érje meg a családi kasszából rászánni. Sőt, még az inverteres hűtő fűtő klíma ára szereléssel sem olyan vészes, csak meg kell találnunk az ideális márkát és modellt. 2023-ban az egyik legnépszerűbb márkák között megtaláljuk a Daikin inverteres klímákat és a Fisher inverteres klímákat is. De természetesen vannak „H” tarifa kompatibilis klímák a Cooper&Hunter, a Midea, a Gree és a Hitachi kínálatában is.

Népszerű hűtő-fűtő klímák és áraik

Ha a fűtési szezonra vásárolnánk klímát, érdemes előtt gondosan utána járnunk hány darabot és milyen pozícióba érdemes vásárolnunk, illetve hogy milyen teljesítményt tudjanak ezek a berendezések, hogy anyagilag a legjobb konstrukciót választhassuk, hogy anyagilag is jól jöjjünk ki. Ugyanis nem csak az inverteres fűtő-hűtő klímák árával, hanem a telepítés vagyis a szerelés árával is számolnunk kell, ami a csőhossztól és a berendezési darabszám függvényében egyedileg kerül meghatározásra. A későbbiekben pedig a karbantartást és tisztítást is érdemes szakemberre végezni, amely ugyan minimális költséggel jár, mégis nehéz a főszezonban szakembert találni aki szabad kapacitással rendelkezne, ezért érdemes időben időpontot foglalni rá, ne hagyjunk mindent az utolsó pillanatra.

Érdemes megtekinteni a Daikin inverteres klímák kínálatát, hiszen már 330.000 Forinttól vásárolhatunk minőségi 2kW-os készülékeket, még az 5kW-os gépek ára 500.000 Forinttól érhető el. A másik ajánlott top termékek a Fisher inverteres klímák kínálatában található, amelyek 2,6kW-os változatban már 260.000 Forinttól megkaphatóak, de az 5,1kW-os változatok is 435.000 Forinttól kezdődnek. Ezekre természetesen még rá kell számolnunk a szerelési költségeket is, ezért érdemes árajánlatot kérnünk mielőtt megrendelnénk a kiszemelt fűtő-hűtő klíma készülékünket.

Ajánlott Daikin és Fisher inverteres fűtő-hűtő klímák

Az egyik legnépszerűbb és legkedvezőbb áron beszerezhető fűtő-hűtő inverteres klíma a Daikin Sensira FTXF20C / RXF20C nevű modell, amely R32 hűtőközeggel rendelkezik és A++ energiaosztályba tartozik. Beltéri zajnyomsásszintje 20 – 39 bB. Ez a klíma 2 kW hűtőteljesítménnyel és 2.5 kW fűtőteljesítménnyel rendelkezik SCOP értéke pedig 4.10, vagyis alkalmazható rá is a „H” tarifa. Ennek a klímának az ára alig 300.00 Forint.

Ennél jelentősen nagyobb teljesítményre képes az 500.000 forint körüli áron kapható Daikin Sensira FTXF50C/FXF50C amely hűtő teljesítménye 5 kW, de fűtőteljesítménye 6 kW. SCOOP besorolása 4.06 és minden olyan fontos funkcióval rendelkezik mint a kisebb modellek, így T32 hűtőközeggel, energiamegtakarítási funkcióval, 24 órás időzítővel, szárító programmal, alvás üzemmóddal, inverteres kompresszorral és öndiagnózissal is.

A Fisher bevezető modellje alig több, mint 265.000 forintért már megvásárolható, a Fisher Summer FSAI-SU-95FE3 / FSOAI-SU-95FE3 2,6 kW hűtő teljesítményre és 2,8 kW fűtőteljesítményre képes, 4.0 SCOP érték mellett. Nagytestvére a Fisher Summer FSAI-SU-185FE3 / FSOAI-SU-185FE3 5,1 kw teljesítménnyel rendelkezik és szintén 4.0 SCOP értéken üzemel. Ennek ellenére mindössze 445.000 forintba kerül. Ezen készülékek olyan plusz funkciókkal is rendelkeznek mint a WIFI csatlakozás, a „Simogató szellő” funkció, a „Follow me” funkció, a TURBO üzemmód, az aktív tisztító funkció, a 4 irányú automatikus légterelés és a meleg indítás vagy a párátlanító üzemmód.

 

Több mint 500 klíma berendezés közül választhatsz, itt található a klíma kínálatunk.